Egyre többször felmerül a kérdés, hogy mi állhatott amögött, hogy ennyire ragaszkodott a hatalomhoz.
Van, aki szerint ez teljesen logikus egy politikusnál, hiszen így tudja megvalósítani az elképzeléseit. Mások viszont inkább személyes motivációkat látnak mögötte.
Szerintetek mi lehetett az igazi ok?
Egy srác mesélte:
Találkozott egy lánnyal, minden jól indult, beszélgettek, de közben a lány folyamatosan másoknak írogatott.
Nem csak néha ránézett a telefonjára, hanem konkrétan beszélgetések közben is válaszolgatott.
Amikor szóvá tette, a lány azt mondta, hogy „ez teljesen normális, mindenki ezt csinálja”.
A srác viszont úgy érezte, hogy ez tiszteletlen.
Szerinted ez belefér, vagy ez már túl sok?
Egy lány mesélte:
A párja konkrétan megsértődik, ha nem válaszol pár percen belül az üzeneteire.
Ha dolgozik, akkor is elvárja, hogy reagáljon, különben jönnek a passzív-agresszív megjegyzések.
A srác szerint ez teljesen normális, mert „ha fontos neki, akkor válaszol”.
Szerinted ez még belefér, vagy ez már túl sok?
Kb. 2 hónapja elkezdtem ismerkedni egy nálam pár évvel fiatalabb sráccal. Eddig sok minden jól alakult, volt kémia, illedelmes volt, figyelmes, jó volt vele lenni. Kezdtek is érzéseim lenni. De van valami, amin nem tudom túltenni magam. Kiderült, hogy ő mindent amit mondok neki, akár magánéleti dolgaim, kifecsegi, tovább adja a barátainak...konkrétan egészségügyi problémámról beszélt nekik, továbbá arról is, hogy én milyen pártra szavaztam korábban - ebből gúnyt is űztek (ezt ő mondta el nekem). Ezek a történtek most annyira megtörték a bizalmam, hogy nem tudom, hogyan tudnék ezek után újra bízni benne. Leszögezem, a barátaival még nem is találkoztam, tehát számomra vadidegeneknek fecsegett ki komoly dolgokat rólam. Ti mit tennétek a helyemben? Adnátok neki esélyt? Vagy zárjam le?
Érdekelne, hogy a beszélgetés hogyan alakult, és mi vezetett a személyes találkozóhoz?
Éppen vasaltam (férfi vagyok), amikor váratlanul beugrottak az anyai nagyszülők, hogy megnézzék az unokákat. Egy perce sem voltak itt, amikor az apósom belémállt, hogy milyen sz@r, alárendelt papucs vagyok, amiért női munkát végzek, bezzeg a füvet már vagy két hete le kellett volna nyírni. A feleségemet is osztotta, hogy háziasszonyként megbukott, nem erre nevelte őt.
Több se kellett nekem, nem túl irodalmi stílusban távozásra hívtam fel. Az anyósomnak felajánlottam, hogy maradjon itt, majd később hazaviszem, de végül nem élt ezzel. Az apósom kissé ellenkezett, hogy legalább pár percre megnézze az unokákat, de amúgy egyáltalán nem értette, mégis mi a gond a viselkedésével. Ennyit sem hagytam neki, megfogtam a karjánál fogva és kirángattam az ajtón kívülre. Baja nem esett, de nem lepne meg, ha lenne egy szép kék-zöld folt a karján.
A feleségem teljesen egyetértett velem, meg is köszönte a határozott fellépést, ellenben amikor anyámnak elmeséltem a történetet, ő azt mondta, kezelhettem volna finomabban a helyzetet. Ti mit gondoltok?
Amikor kettesben vagyunk, minden rendben, de társaságban teljesen megváltozik: beszól, viccet csinál belőlem.
Azt mondja, hogy ez csak „poén”.
Szerinted ez belefér?