Mi a véleményetek az új munkahelyi fizetésemelésről?

Miért nem érkezett még meg a fizetésem?

Milyen véleményeid vannak a legutóbbi munkahelyedről?

Mit gondolsz a legújabb munkahelyi szabályokról?

Mit gondolsz, hogyan befolyásolja a cukormentes italok növekvő népszerűsége a kóla árképzését?

Szerinted a közösségi média inkább összehoz vagy inkább szétválaszt minket?

Van egy párom, akit szeretek… de kezdem úgy érezni, hogy teljesen elveszítem magam ebben a kapcsolatban.

Két gyereke van (9 éves fiú, 12 éves lány), akik kéthetente jönnek hozzánk. A párom 85 ezer Ft gyerektartást fizet, mégis az az elvárás, hogy mindent mi vegyünk meg nekik – telefon, laptop, elektromos roller… bármi, amit csak kitalálnak. Mi ezt egyszerűen nem tudjuk megengedni magunknak.

És itt kezdődnek a gondok…

A gyerekek ellenem fordultak. A fiú eldugja a székletes alsóneműjét, és engem hibáztatnak miatta. Ha nem engedem, hogy csak édességet egyenek, akkor „gonosz” vagyok – hiába főzök többfélét, hozzá sem nyúlnak, csak a Kinder csokit és az instant tésztát eszik.

Egymást is verik… de ez sem számít.

Ha bármit szólok, én vagyok a rossz.
Ha azt mondom, tanítani kellene őket tisztálkodni, én vagyok a hibás.
Ha rendet szeretnék, én vagyok a hibás.
Ha nem akarom, hogy csak édességen éljenek… akkor is én vagyok a hibás.

A párom pedig… mindig nekik ad igazat.

Volt olyan, hogy eltörték az ágyat – és jutalmat kaptak érte.
Közben velem úgy beszélnek, mintha semmit sem érnék.

A legrosszabb pedig az volt, amikor a kisfiú kijelentette:
ha lenne közös gyerekünk, akkor az apjuk soha többé nem látná őket…

És még ekkor sem történt semmi.

Amikor nincsenek itt, minden rendben van… vagy legalábbis azt hittem.
De már akkor is érzem, hogy valami végleg megromlott.

A párom szerint én „utálom” a gyerekeit.
Szerintem csak próbálok határokat tartani.

Tényleg én vagyok a rossz?
Normális ez az egész?
Vagy ideje lenne elengednem ezt a kapcsolatot… még akkor is, ha szeretem?

Egyre többször felmerül a kérdés, hogy mi állhatott amögött, hogy ennyire ragaszkodott a hatalomhoz.

Van, aki szerint ez teljesen logikus egy politikusnál, hiszen így tudja megvalósítani az elképzeléseit. Mások viszont inkább személyes motivációkat látnak mögötte.

Szerintetek mi lehetett az igazi ok?

Sokan azt mondják, hogy a politika célja az emberek képviselete. Mások szerint viszont inkább hatalmi játszma az egész.

Te hogy látod?

Egyre többen érzik úgy, hogy a viták már nem szólnak semmiről, mert mindenki a saját álláspontját ismétli.

Szerinted lehet még értelmes párbeszéd?

Egy srác mesélte:

Találkozott egy lánnyal, minden jól indult, beszélgettek, de közben a lány folyamatosan másoknak írogatott.

Nem csak néha ránézett a telefonjára, hanem konkrétan beszélgetések közben is válaszolgatott.

Amikor szóvá tette, a lány azt mondta, hogy „ez teljesen normális, mindenki ezt csinálja”.

A srác viszont úgy érezte, hogy ez tiszteletlen.

Szerinted ez belefér, vagy ez már túl sok?

Egy lány mesélte:

A párja konkrétan megsértődik, ha nem válaszol pár percen belül az üzeneteire.

Ha dolgozik, akkor is elvárja, hogy reagáljon, különben jönnek a passzív-agresszív megjegyzések.

A srác szerint ez teljesen normális, mert „ha fontos neki, akkor válaszol”.

Szerinted ez még belefér, vagy ez már túl sok?

Érdekelne, hogy a beszélgetés hogyan alakult, és mi vezetett a személyes találkozóhoz?

Kb. 2 hónapja elkezdtem ismerkedni egy nálam pár évvel fiatalabb sráccal. Eddig sok minden jól alakult, volt kémia, illedelmes volt, figyelmes, jó volt vele lenni. Kezdtek is érzéseim lenni. De van valami, amin nem tudom túltenni magam. Kiderült, hogy ő mindent amit mondok neki, akár magánéleti dolgaim, kifecsegi, tovább adja a barátainak...konkrétan egészségügyi problémámról beszélt nekik, továbbá arról is, hogy én milyen pártra szavaztam korábban - ebből gúnyt is űztek (ezt ő mondta el nekem). Ezek a történtek most annyira megtörték a bizalmam, hogy nem tudom, hogyan tudnék ezek után újra bízni benne. Leszögezem, a barátaival még nem is találkoztam, tehát számomra vadidegeneknek fecsegett ki komoly dolgokat rólam. Ti mit tennétek a helyemben? Adnátok neki esélyt? Vagy zárjam le?

Éppen vasaltam (férfi vagyok), amikor váratlanul beugrottak az anyai nagyszülők, hogy megnézzék az unokákat. Egy perce sem voltak itt, amikor az apósom belémállt, hogy milyen sz@r, alárendelt papucs vagyok, amiért női munkát végzek, bezzeg a füvet már vagy két hete le kellett volna nyírni. A feleségemet is osztotta, hogy háziasszonyként megbukott, nem erre nevelte őt.

Több se kellett nekem, nem túl irodalmi stílusban távozásra hívtam fel. Az anyósomnak felajánlottam, hogy maradjon itt, majd később hazaviszem, de végül nem élt ezzel. Az apósom kissé ellenkezett, hogy legalább pár percre megnézze az unokákat, de amúgy egyáltalán nem értette, mégis mi a gond a viselkedésével. Ennyit sem hagytam neki, megfogtam a karjánál fogva és kirángattam az ajtón kívülre. Baja nem esett, de nem lepne meg, ha lenne egy szép kék-zöld folt a karján.

A feleségem teljesen egyetértett velem, meg is köszönte a határozott fellépést, ellenben amikor anyámnak elmeséltem a történetet, ő azt mondta, kezelhettem volna finomabban a helyzetet. Ti mit gondoltok?

Amikor kettesben vagyunk, minden rendben, de társaságban teljesen megváltozik: beszól, viccet csinál belőlem.

Azt mondja, hogy ez csak „poén”.

Szerinted ez belefér?

A párom többet keres nálam, és szerinte ezért teljesen természetes, hogy ő kevesebbet adjon bele a közös költségekbe.

Szerintem viszont ez nem így működik.

Szerinted kinek van igaza?

Van egy ismerősöm, aki konkrétan soha nem érkezik időben. Mindig 10–20 perc késés, de mindig van valami sztori: dugó, munka, bármi.

Egy ideig még elment, de most már inkább tiszteletlenségnek érzem.

Te mit gondolsz?

Tegnap ezt mesélte egy ismerősöm:

Van egy „barátja”, aki csak akkor ír rá, ha kell neki valami. Egyébként teljesen eltűnik.

Szerinted ez belefér, vagy ez már kihasználás?

Őszintén: ha nincs mit titkolni, akkor oké, vagy ez már alapból a bizalom hiánya?